Az írás aranykora, vagy valami egészen más?

Valóban „aranykorát” éli-e az írás? Örök kérdés ez, ami minden korszakban előkerül. Nemrég olvastam Vitéz Ferenc cikkét a Magyar Hírlapban, amely a 19. századi, Jókai Mór nevével fémjelzett időszakot emeli ki az olvasás és az írás virágzó korszakaként. A szerző többnyire arra a folyamatra fókuszál, hogy Jókai – már saját életében is kultikus tisztelet övezte – milyen lendülettel tudta megszólítani a tömegeket, és miként őrizte meg műveinek vonzerejét az utókor számára.

Továbbgondolt „aranykor”

Miközben Vitéz Ferenc kifejezetten a klasszikus irodalmi aranykor jellegzetességeit (romantikus nagyregények, nemzeti öntudat és a társadalmi változások irodalmi tükröződése) mutatja be Jókai egy-egy művén keresztül, nekem az jutott eszembe, hogy vajon a jelenlegi, digitális környezetünkben beszélhetünk-e ugyancsak egyfajta „aranykorról”. Fontos hangsúlyoznom: Vitéz Ferenc egyáltalán nem említi a „digitális aranykor” kifejezést; én magam tágítom ki a gondolatait arra, hogyan is állunk ma az írással és az olvasással.

A 21. században soha nem látott mennyiségű információval, számtalan online platformmal, e-könyvekkel és blogfelületekkel találkozunk nap mint nap. Sokan ezért lelkesen vallják, hogy ez az írás/olvasás új aranykora: bárki könnyedén közölheti a szövegeit, s akit érdekel, rögtön hozzá is férhet. A szerzőknek óriási szabadság adatott, hogy a műveiket közvetlenül megoszthassák, a közönségnek pedig rengeteg lehetősége van, hogy új hangokat, új témákat fedezzen fel.

Aranykor vagy figyelemzavar?

Másrészt ugyanebben a helyzetben azt is tapasztaljuk, mennyire könnyű elveszni a túl sok (és sokszor kétes minőségű) információ között. A digitális platformok hajlamosak arra, hogy a kattintásokat hajszoló tartalmak kerüljenek előtérbe, az igényesebb szövegek pedig gyakran háttérbe szorulnak a „tömeges megosztások” és az „azonnali élmények” tengerében. Ráadásul az olvasók ingerküszöbe is átalakult; sokaknak nincs türelmük hosszú, részletes értekezések végigolvasásához – ezzel pedig a mélyebb, elmélyült írás- és olvasáskultúra veszni látszik.

Kapcsolódás Jókaihoz és Vitéz Ferenc írásához

Ha visszatekintek Jókai Mór korszakára, Vitéz Ferenc is azt hangsúlyozza, hogy a nagyregények, a romantikus történetek és a nemzeti öntudat közös ereje, valamint a közönség nyitottsága együtt tette lehetővé azt a kulturális fellendülést, amelyet ma „aranykorként” szoktunk emlegetni. Ennek a folyamatnak fontos része volt az is, hogy az irodalomnak – a 19. században – lényegében kiemelt, vezető pozíciója volt a társadalmi diskurzusban. Az olvasás ekkoriban nem csupán szabadidős tevékenység volt, hanem a nemzeti öntudat, a társadalmi párbeszéd és a közösségi identitásépítés egyik legfontosabb terepe.

A mai kor digitális platformjai persze tökéletesen más környezetet kínálnak, de ahhoz hasonlóan, mint akkor a nyomtatott sajtó és a könyvterjesztés, most az internet is egy „demokratikus” lehetőség: bárki publikálhat. Pont ebben látom én – a Vitéz Ferenc-féle gondolatot továbbgondolva – a kérdést: vajon ez a nyitottság egy új, modern aranykor ígérete, vagy éppen hogy a „zaj” megnehezíti a maradandó művek, az értékek megszületését és felfedezését?

Következtetés

Végső soron maga Vitéz Ferenc is utal rá, hogy minden korszaknak megvannak a saját erősségei és buktatói. Jókainak sem volt könnyű elérni azt a hatást, amelyet később elért, és bár ma talán többet panaszkodunk a figyelemzavarra meg a rohanó világra, nem vitatható: soha nem volt még ennyi eszköz a kezünkben az íráshoz-olvasáshoz.

Így hát a „digitális aranykor” kifejezés tőlem származik – Vitéz Ferenc nem erről beszél kifejezetten, hanem a 19. századi, Jókai nevével fémjelzett irodalmi kor tündökléséről. Az írás valódi aranykora pedig talán nem is csak abban mérhető, hogy milyen technológia áll a rendelkezésünkre, hanem abban, mennyire tudatosan és minőségelvűen élünk vele.

Személy szerint bízom abban, hogy a digitalizáció megnövekedett lehetőségei végül nem elfojtják, hanem inkább elősegítik a jó írásokat – és nagy kérdés, mennyire élünk ezekkel a lehetőségekkel, illetve milyen mértékben hagyjuk magunkat elcsábítani az információs zaj által. Ez azonban már mindannyiunk személyes felelőssége.

(Ezen írás válasz Vitéz Ferenc nagyszerű kérdésfelvetésére: https://www.magyarhirlap.hu/velemeny/20250125-az-iras-aranykora)