Első ének: A félelem

Ezer meg nyolcszáz és huszonkilenc évben,
Rémület támadt a Sárrét közepiben:
„Sárkányt láttam!” – zúgta pásztor Tóth egy este,
„Hátán pikkely villant, láng-odvas vót teste!

 „Repült nádas felett!” – kiáltotta másik,
„Szeme tűzben forgott, rám tört, rám pályázik!”
„Füstöt fújt taraja, szikrázott a körme,
Valaki meglátja, vesse magát földre.”

 A rábéi népet nyomta hideg éjjel,
Rettegés minden nap újabb szörny-mesével.
A Tanács összegyűlt, fogyott a türelem,
Mindenki várta már, törvény és rend legyen.

Egy napon a Tanács ötlettel jött elő:
„Varjúfi táltos, és sárkánygőz-szerelő,
Újfaluban lakik, nagy bűbájos ember,
Nosza fogadjuk fel, s rend lesz holnap reggel.”

Varjúfi a táltos, sárkányt sokat látott,
„A hátán kincseket hord!” – mondta és kiáltott.
„De tejet adjatok, mert különben árthat,
Ránk zúdít vihart és vad jégeső támad!

Második ének: A kutatás

Reggel a kútnál már sorban állt sok gazda,
Tejkannát cipeltek, mind a táltos kapta.
„Nincs már tej kávéhoz, a vajra se futja!”
A kistehén bőgött: „Már nekem se jut ma!”

A tanács újra ült: fogyott a türelem:
„Három napot adunk, s megnézzük, hol terem!
Ez a sárkány vajon hova bújt a hitben?
Nem maradt már tejünk, de sárkány még sincsen!”

Az első napon a nádasban kutattak,
„Látjátok már, gerjed?” – kergették a varjat,
De békák ugráltak, és a nád recsegett,
„Továbbment innen, mert itt nem lehetett.”

Másnap a mocsárnak legmélyére mentek,
„Hagyott itt pikkelyt?! A többit is keresd meg!”
Csak a csúszómászók lepték jól meg őket,
„Hát itt sincs, de hátha, holnap még megjöhet!”

Harmadnap faluszél, afelé fordultak,
„Egy öreg látta itt” – hamar megindultak,
De mást ott sem leltek, csak madár-fiókot.
„Ez a sárkány elbújt, talán meg is lógott!”

Varjúfi a táltos, otthon, egy kunyhóban,
Kevert, habosított, főzött nagy vigyorban:
„Sajt lesz ebből, túró, tejföl és rudacska,
Lustább napokon is tejbegríz-karika!”

Joghurtját kifőzte, sok kis edénykében,
Tejszínhabos torta minden szegletében,
Pohárkrém is termett, mézes tej turmixa,
Nyelvét megoldotta kifőzött kumisza.

„Azt mondták, hogy kincs kell?” – dörzsölte meg bajszát,
„Ez a tej már nekem hozza meg a kajszát!”
Tejtortát épített, réteges, nagy csodát,
A falu? Csak nézte az üres csobolyát.

 Harmadik ének: A törvény szigora

A harmadik napon, már mindenki fáradt,
Keresték a táltost, de az otthon bágyadt.
Odament a Tanács, s hát ott mit találtak?
Tejtortát, sajtokat, és tej-karimákat!

„Lám, itt van a nagy kincs, mit a sárkány őriz?”
A táltos megijedt, mentegetőzik:
„Nem én ettem, nem én, nekem nem is kellett!
A szörny elő nem jött, tej kimaradt, ez lett!”

Hirdették a népnek: „Sárkány sosem járt itt,
A táltos egy csaló, tejből lakomázik!”
A nép felsóhajtott, s visszatért a kúthoz,
A Tanács büszke volt, új törvényt is hozott:

„Közhírré tétetik szigorú rendelet!
Varjúfi táltosnak ne adjanak tejet!
Rábéi határban sárkányok nincsenek,
De ha mégis vannak: laktóz-érzékenyek!”

S hogy mi lett vége a hírneves sárkánynak?
Por lepi be fényét a históriának,
Ezer meg nyolcszáz és huszonkilenc évben,
Győzött a józan ész, és a tejé az érdem!

IGAZ TÖRTÉNET ALAPJÁN: