Mert ők a titkok őrzői. A sárkány nemcsak tüzet okádó, pikkelyes szörnyeteg, hanem a képzeletünk lánglelkű megtestesítője. Ott lapul a barlang mélyén – akár a vágyaink –, egy kincsen, amelyet csak a legbátrabb szerezhet meg. Ők a próbatételek, az akadályok, akik legitimálják a hősiességet.

A sárkányokat szeretjük, mert tudnak repülni. Szárnyaikon visznek minket oda, ahová a lábunk sosem érne el: a magasba, az álmaink fölé, a fantázia határvidékére. Ők a gyermeki vágy beteljesülése – ki ne akart volna legalább egyszer egy sárkány hátán szállni a felhők felett, miközben a világ alatta törpének tűnik?

Szeretjük őket, mert sokfélék: lehetnek gonoszak, megmentők, bölcsek vagy komikusak. Olyanok, mint mi – csak nagyobbak és félelmetesebbek, minden hibánkat felnagyítva, minden erényünket megnemesítve. És persze azért is, mert mindig van bennük valami titokzatos. Honnan jönnek? Miért őrzik azt a kincset? És tényleg csak aranyat halmoznak, vagy a szívük mélyén ők is emberek szeretnének lenni?

A sárkányokat azért szeretjük, mert olyan világot ígérnek, ahol a kalandok sosem érnek véget, és ahol a legnagyobb kihívásként ott rejtőzik a lehetőség, hogy legyőzzük őket – és önmagunkat is. Mert bár sárkányt ölni hősies tett, de együtt repülni vele igazi csoda.